Mama szilvafái roskadásig voltak szilvával, így ki is használtuk a lehetőséget. Igazi csapat munka eredménye lett a lekvár, mert volt segítség szedéshez és magozáshoz is. :D
Fontos: Ez a szilva nagyon lédús, ezért működött így az elkészítése.
Hozzávalók:
Az a helyzet, hogy mennyiségeket nem tudok írni. Nem mindegy mennyire érett a szilva, milyen fajta, stb. Annyi mindentől függ az, hogy mennyi cukrot tegyünk hozzá, ha egyáltalán szeretnénk tenni.
Őszintén megvallva mosás, magozás után én meg sem mértem a gyümölcs tömegét és a később hozzáadott cukorét sem. Egy biztos, nagyon kevés cukorra volt szükség hozzá.
- szilva
- cukor
- steril üvegek :D
Elkészítés:
Ugyanazt, az eljárást alkalmaztam, mint a sárgabaracklekváromnál.
A gyümölcsöt alaposan megmosom, kimagozom, majd lecukrozom 1-2 marék cukorral, ezután állni hagyom pár óráig. Ha levet eresztett, leszűröm. Maga a leve behűtve, esetleg pici fahéjjal ízesítve mennyei hűsítő ital. Egy dologra azért nem árt figyelni, ne igyunk belőle túl sokat egyszerre. ;)
Ha leszűrtem, a gyümölcshúst beleteszem a fazékba, botmixerrel leturmixolom. Közepes fokozaton, folyamatos kevergetés mellett főzöm. Ha már fől egy ideje, megszoktam kóstolni, hogy kell-e bele még cukor. Inkább keveset tegyünk egyszerre, pótolni mindig könnyebb. Nem szeretem ha a cukor már szinte elnyomja a gyümölcs ízét. Addig főzzük míg számunkra kellő állagúnak nem ítéljük. Végezzünk sűrűségpróbát.
Mosogatógépben elmosom az üvegeket, a kupakokat forrásban lévő vízbe teszem míg a forró lekvárral megtöltöm az üvegeket, majd a kupakokat kivéve jól rácsavarom. A pulton pihentetem őket kupakra fordítva 15-20 percig. Majd száraz dunsztot alkalmazva, vastag takaróba bugyolálva hagyom kihűlni 2-3 nap alatt.
Természetesen, ha nincs mosogatógépünk, akkor is szuper jól lehet sterilizálni. Ez esetben jó alaposan elmossuk az üvegeket és kupakokat. Lehetőleg tiszta szivaccsal, amit eddig másra nem használtunk.(Tuti, ami tuti.) Majd egy fazékba tesszük, amit vízzel megtöltünk és elkezdünk melegíteni, ezáltal "kifőzött", csírátlanított üvegekbe töltjük a forró lekvárt.
Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blogot és kövess Instagramon is, hogy ne maradj le az új tartalmakról sem.